A curryvel elkészített ételt, cégünk a Tetrabbit Kft. elsősorban a keleties ízek kedvelőinek ajánlja.
Hozzávalók:
1 egész nyúl
50 dkg vöröshagyma
5 gerezd fokhagyma
50 dkg paradicsom
2 dkg fekete mustármag
5 dl kókusztej
40 dkg jázmin rizs
5 dkg zöld curry krém
2 dl olaj
só, őrölt bors
Elkészítés
A rizst a szokásos módon főzzük meg. A nyulat daraboljuk fel, a gerincéről fejtsük le a húst, és a filéket tegyük félre. A többi részét a zöld curry krémmel (pasztával) és vízzel addig főzzük, hogy a húst a csontról könnyen le tudjuk szedni. Serpenyőben, az olajban a mustármagot pirítsuk meg.
A hagymát és a fokhagymát vágjuk apróra a meghámozott paradicsommal együtt, majd egy serpenyőben előbb a hagymát, végül a paradicsomot is dinszteljük meg. Öntsük fel a kókusztejjel, sózzuk meg, és kb. 10 percig főzzük. A csontról leszedett húst vágjuk egyforma darabokra, adjuk a kókusztejes curryhez, és a curry levéllel együtt főzzük készre. A félretett nyúlfiléket serpenyőben, forró olajban süssük meg, és daraboljuk fel. A képen látható módon tálaljuk.
Jó étvágyat kívánunk!
Borajánlat
Ehhez a keleti ételkülönlegességhez egy gyümölcsös chardonnay bor illik a legjobban.